Váratlan siker egy magyar 3D nyomtató fejlesztő cégnél
Nem is maga a siker váratlan, hanem annak a mértéke. Közel 250.000 dollár értékben támogatták őket a közösségi finanszírozásban. S hogyan lehet ezt elérni? Dolgozz megfeszített tempóban 4 társaddal 2 éven keresztül, majd indíts egy kampányt a közösségi finanszírozásra. A terméked legyen olyan, ami sokakat érdekel -például egy 3 dimenziós nyomtató- a kampányod pedig mindenre kiterjedő. Kinek van kedve lemásolni? Ismerjük meg jobban a legsikeresebb magyar 3D nyomtató fejlesztő céget a CraftUnique-ot, és a gépet a CraftBot-ot!
Egy hónapja írtunk róluk, amikor 3 nap alatt elérték céljaikat a közösségi finanszírozásban. Ezt is nézzétek meg itt. Az www.indiegogo.com oldalon indított kapmányuk véget ért, hatszor annyit sikerült összegyűjteniük, amennyit terveztek, majdnem negyed millió dollárt.
Ez az összeg előfinanszírozásként működik, vagyis a támogatók előre fizettek, és most várják az elkészült 3D nyomtatókat. Az első 100 darab ennek a hónapnak a végén kerül a boldog új tulajdonosokhoz.
Korábbi prototípus házak
Ebből az alkalomból interjút készítettünk Horváth Jánossal, a cég egyik alapítójával és vezető szoftverfejlesztőjével.
Imola: Számítottatok ekkora sikerre? Mit gondoltok, minek köszönhető? Milyen érzés?
Horváth János: Igen, bíztunk a sikerben. Eufórikus állapot volt, amikor elértük a tervezett összeget, és rengeteg energiát adott a folytatáshoz. Mostanra ez lecsengett, és visszatértünk a munkához, most még keményebben kell dolgozni, és teljesíteni. Nem szálltunk el ettől, nem kezdtünk el költekezni, mint ahogy az másokkal megtörtént egy sikeres kampány után. A siker oka az lehet, hogy amit a finanszírozási szabályok engedtek mindent előkészítettünk, hogy a lehető leghamarabb szállíthassk a nyomtatókat a támogatóinknak.
A Craft Bot háza
I. : Hogyan indult a cég, és jutott el idáig? Hogyan osztjátok meg a feladatokat?
H. J. : Korábban is szoftver és hardver fejlesztéssel foglalkoztunk. A CraftBot fejlesztése 2 év megfeszített munkát vett igénybe. A csapatot a testvérem, Horváth Attila vezeti. A céget ketten alapítottuk, én a szoftver fejlesztést irányítom. Csobolyó János a műszaki vezető, a hardvert és firmwaret fejleszti. Szabó János szoftvert fejleszt, míg Nathaniel Hale a kommunikációért felel. A marketing feladatokat Szabó Bálint látja el. A fejlesztési feladatokat és az apró-cseprő intézni valókat egyaránt megosztjuk. Mindent megbeszélünk egymással, így a legracionálisabb döntéseket tudjuk meghozni.
Az első alaktrészek a házban
I. :Hogyan történt a CraftBot nyomtató és a CraftWare szoftver fejlesztése?
H. J. : Átfogó megoldást akartunk nyújtani az embereknek, ezért kezdetektől fogva fejlesztettük a szoftvert is. (A szoftvert bárki ingyenesen letöltheti a http://craftunique.com/ honlapról, és ez a jövőben is így marad). Nem találtuk fel a spanyol viaszt, de az általunk legjobbnak tartot megoldásokat ötvöztük a fejlesztett gépben. A piacon lévő alkatrészek nem feleltek meg ezen igényeknek, ezért végül minden alaktrész a CraftBot-hoz lett tervezve. Nem egy alkatrésznek a 20. körüli verziója van a nyomtatóban. A prototípusok legyártatása okozta a legtöbb nehézésget a fejlesztés során,mert a CraftBot nem nyomtatott, hanem jórészt fém alkatrészeket tartalmaz. Nem egy esetben Kínában egyszerűbb volt legyártatni valamit, mint itthon!
Alkatrészek az első 100 géphez
I. : Miben a legjobb a CraftBot a hasonló gépek között? Kiknek ajánljátok elsősorban?
H. J. : A gépünkben a jelenlegi legjobb megoldásokat ötvöztük saját elképzelésink szerint. Az egyedi megoldások azok, amik órási pluszt adnak. A Craft Bot úgy nyomtat, mint a Maker Bot, lényegesen szolidabb áron. Tehát az ár-érték arány a fő erőssége a gépnek, és azoknak ajánljuk, akik a dobozból kivéve egyből nyomtatni szeretnének.
Kábel vezető a házban
I. : A marketingre nagy hangsúlyt fektettek, ezt is magatok "fejlesztitek"?
H. J. : Erre megvan az emberünk és az ő csapata. A marketing is finanszírozandó dolog, így az Indiegogo-t sem csak arra használtuk, hogy a befolyt összeggel gépeket gyártsunk. Reklám költés helyett inkább a gépek árát vettük alacsonyabbra a kampányban, ezzel is nagyobb hírverést érve el.
A nyomtató szál megfogása
I. :Nincs még egy magyar cég, amelyik ilyen sikeresen szerepelt volna a közösségi finanszírozásban! Kiknek a példáját követtétek? És milyen tanácsot adnátok egy startupnak, amennyiben hasonló utat szeretne bejárni?
H. J. : A Kickstarteren volt néhány nagy volumenű projekt, ami inspirálólag hatott ránk. Aki hasonló terveket szövöget, az vagy csinálja teljes odaadással, vagy sehogy!
I. : Ezzel a kampánnyal elértétek, hogy nyugodtak lehettek a cég jövője felől?
H. J. : Nem fogunk hátradőlni és láblógatni. Valaki azt mondta egyszer: "Dolgozz kétszer annyit, mint a konkurenciád, így akkor is meg tudod előzni, ha esetleg ő az okosabb." Most ezt teszteljük.
A nyomtató szál elhelyezése többféleképpen lehetséges a gépen
I. : Mi a tervetek a magyar piaccal? Hogyan oldjátok meg a szerviz feladatokat?
H. J. : Bár az eddig eladott termékek 75%-a Amerikába kerül, a magyar piacról rengeteg támogatást kaptunk, ami nagyon jól esett. A szervizt éppen olyan fontosank tartjuk, mint az értékesítést, tehát mindent megteszünk annak érdekében, hogy a vásárlóink 100%-ig elégedettek legyenek velünk és a termékeinkkel.
I. : Hol tart a CraftUnique majd 5 év múlva? Mik a jövőbeni terveitek?
H. J. : Szeretnénk egy nemzetközi vállalattá fejleszteni a céget, meglátjuk, hogy ehhez mennyi idő kell majd. További termékeket is tervezünk, szeretnénk upgrade kitet a különleges igényű nyomtató szálakhoz, tervezünk két fejes nyomtatót, szkenerrel is kísérleteztünk. Mielőbb szeretnénk saját műhelyt, esetleg gyártást is. Ezek nagyban megkönnyítenék a további fejlesztéseket.
I. : Köszönöm az interjút! Aki szeretne ennél többet tudni a Craft Unique-ról, látogassa meg honlapjukat, vagy facebbok oldalukat:
http://craftunique.com/
www.facebook.com/craftunique3D
A CraftBot-ot meg is lehet nyerni! Mégpedig a Smash Hit Bird játékon keresztül. Like-olni kell a facebook oldalukat a játékon keresztül. Leírás itt megnézhető: www.facebook.com/smashhitbird. Ki kér egy Craft Bot-ot?
Elérhetőségeik
Honlap | http://craftunique.com/ |
www.facebook.com/craftunique3D | |
info@craftunique.com | |
Telefon | +36 30 3395000 |
Székhely | Budapest IV., Gárdi Jenő utca 14, |