2014. már 23.

Az életmentő

írta: Erősné Bíró Imola
Az életmentő

A 3D nyomtatás legfantasztikusabb alkalmazásai közé tartoznak a gyógyászatban használtak, amelyek nem egy esetben életmentőnek bizonyultak

A Michigan-i Egyetemen egy 20 hónapos, légzési nehézségekkel kórházba kerülő gyereknek polikaprolaktonból (PCL, ez bioanyag, vagyis érintkezhet a szövetekkel, reakció nélkül) nyomtattak légcső-támaszt. Ez nyitva tartja a légútat 3 éven keresztül, majd felszívódik! Addigra a gyerek légcsöve annyira megerősödik, hogy nem lesz szüksége külső segítségre.

Több esetben tolószékbe került emberek lettek képesek újra járni a bonyolult csontokat helyettesítő implantátum vagy külső váz segítségével.

ekso-suit-standing-amanda-3.jpg

A Budapesten bemutatott külső csontváz, mely érzékelők és akkumulátorról működtetett motorok segítségével támogatja a lépéseket. Fejlesztője az amerikai Ekso Bionics.

Fogászati- és csont-pótlásokat, művégtagokat régóta készítenek, a 3D nyomtatás különlegessége abban rejlik, hogy a CT és MRI képeket felhasználva sokkal pontosabb, jobban illeszkedő, és  kényelmesebb protéziseket lehet készíteni, mint korábban. Az eljárás gyorsabb és olcsóbb is. Csontpótlások nyomtatásához titán port használnak, amit lézerrel olvasztanak össze. Ez a szelektív lézer szinterezés (SLS) eljárás.

Súlyos balesetek és nagy kiterjedésű műtétek után a koponyacsontok pótlásában és az arc helyreállításában a 3D nyomtatásnak már ma rendkívüli szerepe van, és a jövőben egyre szélesebb körben fogják alkalmazni. 

 Eric Morgannek egy rákos daganat miatt az arca egyik felét szinte teljesen eltávolították. Az ép arca alapján 3D nyomtatással egy szilikon maszkot készítettek, mely újból lehetővé tette számára az evést, ivást, beszédet és azt, hogy felszabadultan léphessen emberek közé. Az őt kezelő londoni sebészt, Andrew Dawoodot kitüntették. 

arcimplant.jpg

Eric Morgan arc protézise

Valamelyik téma bővebben is érdekel? Akkor kérdezz!

Szólj hozzá

gyerek szilikon titán implantátum sls 3d nyomtatás Budapest csont pótlás polikaprolakton